Az anyag mintegy „gombnyomásra” válik rugalmasból merevvé – a felhasználási lehetőségek pedig elképesztőek: leválthatja az orvosi gipszkötést, jól jöhet az exoszkeletonoknál, de akár a gyorsan telepíthető hidaknál is.
Ha valaki emlékszik a 2005-ös Batman: Kezdődik című filmre, akkor talán a címszereplő köpenyét is fel tudja idézni, amely rugalmas ruhadarabból vált szilárd szárnyakká. A Caltech (Kaliforniai Műszaki Egyetem) és a NASA Jet Propulsion Laboratory mérnökei pedig épp egy ilyen anyag kifejlesztésén dolgoznak, melynek a felhasználási lehetősége közel végtelen lenne – olvasható az egyetem közleményében. Chiara Daraio, a kutatás vezetője úgy nyilatkozott, hogy olyan anyagot szerettek volna, amely „parancsra” változtatja meg a szilárdságát – tehát puha és akár összehajtogatható formából vált szilárddá és terhelhetővé. Ilyen anyagok egyébként már most is körbevesznek minket, elég csak a vákuum-csomagolt kávéra gondolni, ami bontatlanul szilárd, akár egy tégla, de ha kinyitjuk, ismét puhává válik, sőt a kávé akár ki is ömlik a csomagolásból, aminek oka, hogy a darált kávészemcsék (ahogy mondjuk a homokszemcsék) komplex alakkal rendelkezik, és ezek nincsenek egymással összekötve.
A teljes cikk itt olvasható: https://raketa.hu/batman-kopenyehez-hasonlo-anyagot-fejlesztettek?fbclid=IwAR082SPHkFKZHvBPwHwd-eVj5Gj6BvLufDaip060OghFmdUe-9RCHNHrwq8